Az olajgyártás története nálunk

  • 1794 Vízimalom- Bodrogszerdahely

    A kortárs krónika szerint már 1794-ben állt a vízimalom Bodrogszerdahelyen, melyben az őrlésen kívül olajat is sajtoltak olyan termésekből, melyeket a családok saját maguk termesztettek. A saját olaj nagyon fontos volt különösen a böjti időszakban, amikor állati eredetű zsiradékot nem fogyaszthattak. Nagyon gyakori étel volt a kemencében sült házi kenyér házi olajjal megkenve.
  • 1800 Malom- Boly

    Régiónkban ez a malom az egyike azoknak a malmoknak, melyben írásos emlékeket őriznek a pörkölésről és az olajos magvak sajtolásáról, különösképpen a napraforgómag sajtolásáról.
  • 1900 Vegyes malom - Szomotor

    1990-ben Szomotoron felépítettek egy vegyes malmot, mely liszt és olaj gyártására szolgált. Mindmáig megőrizték, mint elődeink hagyományos kézműves szakértelmének. Ahhoz, hogy olajat nyerjenek, először a magvakat kellett megőrölni. Nem volt minden gazdaságnak saját malma, ahol kisajtolhatták az olajat, ezért a kőmalmokat használták erre a célra, ahol kézzel megőrölték a magvakat és egy felfüggesztett vászontörlőn keresztül felfogták a lecsöpögő olajat.
  • 1950 Elektromos motor és palackozás

    1950-ben megjelent az elektromos motor, mely nagy segítséget nyújtott a repce feldolgozásában, megyorsította és minőségileg is megváltoztatta a feldolgozás menetét. Már ebben az évben megtalálhatók a hidegen sajtolt repceolaj üzemi palackozásának
  • 1960 Szűrő

    Az 1960-as év forradalmi változást hozott a hidegen sajtolt repceolaj gyártásában az olajszűrés bevezetésével, mely megváltoztatta az olaj értékét és minőségét.
  • 1970 STOP

    1970-ben jött egy hosszútávú leállás, ugyanis a központi nagyüzemek építésével párhuzamosan felszámolták a kisüzemeket. Mindez a repceolaj gyártásának rohamos csökkenését idézte elő egészen 1975-ig, amikor ugyanis elkezdtek termeszteni egy új alacsony erukasav tartalmú repcefajtát
  • 1985 A repce termesztése

    A legújabb ,,00,, repcefajta termesztése csökkentett erukasav és glükozinolát tartalommal (könnyebb emészthetőség és a repcében lévő káros anyagok mennyisége is minimális )

NAPJAINK TÖRTÉNELME

  • 2006 A VENAS sajtoló megépítése

    Napjainkban az olajgyártás fontos mérföldköve a 2006-os év volt, amikor elkezdtük saját sajtolónk megépítését
  • 2010 Kutatás

    Ebben az évben született meg a gondolat és kezdődött el a hidegen sajtolt extra szűz olaj kutatása és fejlesztése Szlovákiában.
  • 2016 Kötődés a hagyományokhoz

    2016-ot írunk és cégünk hivatalosan is megkezdte a hidegen sajtolt extra szűz repceolaj és a repce-retekmagolaj gyártását.